Álomfogó

Sosem értettem, hogy mik azok a tollal díszített, felfüggesztett valamik, amik minden ajándéküzletben és vásárban megtalálhatóak így vagy úgy. Nem is nagyon érdekelt igazán, de a húgom azt mondta, hogy "Kellene nekem egy álomfogó, töltöttem le képeket, szerintem te is meg tudod csinálni. Én azt szeretném, ha te csinálnád meg." Erre én: "Az mi? Jaj, az a tollas izé? Oké, nézzük meg." Láttam sok verzióját, tetszettek is, főleg azok, amik csipkéből készültek, de a húgom ragaszkodott hozzá, hogy eredeti legyen, vagyis a "hálós" verzió. 

Nem tudtam, hogy miből készüljön az alap, aztán eszembe jutott, hogy lehet kapni drót nyaklánc-alapokat, ami kerek. Be is mentünk a város egyetlen hobby-boltjába és mit ad Isten? Csak úgy felakasztva ott sorakoztak több méretben az álomfogó-alapok. :) Megvettük és elhatároztuk, hogy közös munkával fogjuk elkészíteni életünk első álomfogóit, merthogy rögtön kettőt szeretett volna, egyet otthonra, egyet pedig abba a lakásba, ahol egyetem alatt lakni fog.

Ma bejött reggel hozzám, megreggeliztünk, megkávéztunk, aztán nekiláttunk. Összesen 4 órát vett igénybe, de élveztem. Közben beszélgettünk és olyan jó volt látni, ahogyan a kezeim között lassan megszületik az, ami nem tökéletesen, de hasonlít a képeken szereplő álomfogókra. Jó volt együtt dolgozni, főleg azért is, mert ő soha nem szállt be az ilyen tevékenységeimbe, most meg, így, hogy óvónéninek készül, kikívánkozott belőle is egy kis ügyeskedés. 

Először körbetekertem az alapot selyemszalaggal, aztán egy szamárvezető fotó segítségével el kezdtem hímzőcérnából kialakítani a hálót. Kintről befelé haladtam, aztán belefűztem egy gyöngyöt a közepébe. A húgom feladata volt a tollak elhelyezésének a koordinálása. :)

Fázisfotókat elfelejtettünk készíteni, de tervezem, hogy az én álmaim is csapdát kapjanak, úgyhogy azt majd lépésről lépésre megmutatom. 

Ezek pedig ilyenek lettek:

Ez a kicsi, direkt ferdén....na jó véletlenül, de mindenkinek azt mondjuk, hogy így akartuk. :)

Ez pedig a nagy:

Cipő új ruhában

Történt egyszer, hogy megláttam álmaim fűzős cipőjét, egy gyönyörű, teljesen egyszerű, sötét zöld manócipőt, én csak így hívom. Imádtam, az anyaga sem szintetikus, sokan kérdezték, hogy honnan van, nagyon örültem neki na. :)
Aztán valamilyen véletlen folytán belerúgtam valamibe - nem emlékszem rá, hogy hol és mikor - és kiszakadt az orra. Szegényt már nem tudtam hordani és nagyon sajnáltam. Aztán gondoltam egyet, mert hát nem az a könnyen megválok tőle típus vagyok, úgyhogy elővettem egy zöld, virágmintás anyagdarabot és bevontam a cipő orrát és a sarkát. Olyan lett, mintha így vettem volna. Újjászületett!

Ezen kísérletemen felbuzdulva a húgom megkért, hogy alakítsam át az ő manócipőjét is, mert kiszakadt a sarka. Sokáig halogattam, de a tegnap eldöntöttem, hogy nekilátok. Csak egy anyagdarabra volt szükség, hobbyragasztóra, ecsetre, ollóra, valamilyen írószerre és némi türelemre. Levettem a mintát a cipő sarkáról, nem volt nehéz, mert egy díszítő varrás van rajta, úgyhogy annak mentén sablont rajzoltam egy papírra, amivel beborítottam a cipőt. Ugyanígy tettem az orrával is. Ezután kivágtam az anyagot, beragasztóztam az újrahasznosítani szánt területet és beborítottam a virágos anyaggal, aminek szöszölődése miatt nem tudtam az éleket szépen eldolgozni, főleg a talpánál, ezért azt selyemszalaggal elfedtem. Nyilván egy cipőkészítő vagy egy suszter jobb munkát végzett volna, de én büszke vagyok rá!

Ilyen volt:

És ilyen most:

  

Transfogaras

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy mindig mást akarunk. Bárcsak eljutnék Írországba, bárcsak magasabb lennék, bárcsak egyenesebb lenne a hajam és a sort még hosszasan folytathatnám. Ezekről lassan, de biztosan kezdek leszokni, már gyakorlom azt, hogy vegyem észre a körülöttem lévő dolgokat. És ha már észre vettem, értékeljem is. Na így van ez a nyaralással is. Bár mondjuk nekünk soha nem volt olyan, hogy nyaralni megyünk valahová, otthon állatok voltak, azok miatt csak annyira tudtunk elmozdulni, hogy estére hazaérjünk, egyszer mondjuk kimentünk a magyarországi rokonainkhoz egy hétre. De ez volt a csúcs. Utána pedig annyira nem volt szabadidőm, hogy szintén nem fért bele az 1-2 napnál tovább tartó kiruccanás, úgyhogy nálam ilyen, hogy Görögország, Horvátország tabu volt, de még a Fekete-tenger se nagyon jöhetett szóba. Legalábbis nyaralás szó alatt, mert a munkám miatt utaztam én eleget, sok országban voltam, de nem akkor, amikor akartam és nem a barátaimmal. Úgyhogy ez a része az életnek még felfedezésre vár, de nagyon is ott van a céljaim között, hogy egyszer eljutok Hollandiába és megnézem a tulipán mezőket, hogy elmegyek a Művészetek Völgyébe, megnézek egy előadást a Szegedi Szabadtérin satöbbi-satöbbi. 
Viszont van jó oldala is ennek a "rövidpórázos" dolognak, mert így sorra fel tudom keresni a helyi kincseket. Erre adott alkalmat a múlt hétvége is. Z-vel és a szüleimmel elmentünk és megnéztük a Transfogarast és a Transalpinát, ami tudtom szerint a világörökség része. Kőkemény két napot ölelt fel az utazásunk, ami fantasztikus volt és régóta először tényleg jelen tudtam lenni ott, ahol vagyok. Nem gondolkodtam máson, csak köszönetet éreztem azért, hogy egy kicsit a szüleimmel lehetek, hogy Z-nek is kijutott egy kis szabadság és tátottam a számat, és nem győztem nyugtázni magamban, hogy ilyen szép helyen élünk. Mert ez a miénk. Egy kicsit messze van tőlünk, de a miénk. Fantasztikus volt, ajánlom mindenkinek, ennél jobb rekreációt (jelenleg) nem is tudnék mondani.....Na jó, egy wellness hétvége valami csodálatos Aqua Parkban lehet, hogy felvenné a versenyt. 
A fotók magukért beszélnek.

Másoknak való megfelelés és az "LM"

Z még napokkal ezelőtt átküldött egy cikket, ami arról szól, hogyan is kell hatékonyan végezni azt, amit szinte mind mondunk, de nem csinálunk: lesz...rom! Na nekem különösen sok feladatom van ezzel a kis szócskával, pontosabban a jelentésével. Lesz...rni ugyanis úgy tűnik én valahogy nem tudok. A hawaii hoponopónó szerint, amiről én John Vitalenek és Hew Lennek köszönhetően szereztem tudomást, az észlelt problémák mind-mind valamilyen régi emlékre vezethetőek vissza. Mivel én képtelen vagyok a lesz...rom - a továbbiakban csak LM - gyakorlására, egyenesen következik, hogy mindent komolyan veszek, azt is amit nem kellene, és ha komolyan veszem, akkor emlékszem is rá. Jó mi? Kérem nyugtasson meg valaki, hogy nem egyedül vagyok ezzel!

Szóval ez a cikk rádöbbentett sok mindenre. Miért van az, hogy gyerekkorom óta azt néztem folyamatosan, hogy megfeleljek másoknak, hogy minden tettem előtt elméláztam azon, hogy de ha XY megtudja/meglátja/meghallja, mit szól, büszke lesz rám? Volt egy kis szakadék, amikor képes voltam arra, hogy azt mondjam: LM és komolyan is vettem. És tudjátok, mit éreztem? Nyugodt voltam. Nyugodt. Most meg ismét beleestem a saját megfelelési kényszeremből fakadó csapdámba és azon vettem észre magam, hogy gyomorideg gyötör lefekvés előtt, felkelés után, mert az életem egy olyan szakaszába léptem, hogy váltani kell. Miért van az, hogy megy el a hangom beszéd közben, hogy sírás gyötör nap, mint nap és, hogy remeg a kezem, ha erről szó van? Mert meg akarok felelni. De könyörgöm, kinek? És a legjobbkor talált rám ez az írás. Kategorizálja az LM szintjeit és komolyan magamra találtam benne. 

Íme a cikk:

http://hasznaldfel.hu/2015/06/a-hatekony-leszaras-kifinomult-muveszete-avagy-hogyan-szabadulj-meg-a-megfelelesi-kenyszertol.html


Egy szó, mint száz, eldöntöttem, hogy: LM. 
LM-et mutatok minden olyan dolog felé, ami csak leszív engem, és nem csak ezt mondom, hanem úgy is gondolom. Mostantól azon leszek, hogy élményekkel gazdagon teljenek a napjaim, hogy kihasználva a szabadidőmet, ami mostanában a nyakamba zúdult, meglátogassak barátokat, kellemes programokat szervezzek magamnak, ahelyett, hogy frusztrált lennék amiatt, hogy Z elmegy reggel dolgozni, én meg maradok otthon. Töltekezni akarok, ismerkedni, rámosolyogni az utcán idegen emberekre, mert hiszem, hogy attól az ő napjuk is jobb lesz, szép napot kívánni az eladónak vásárlás után. Ezek a dolgok gyakorlatilag nem kerülnek semmibe, cserébe viszont annál jobban érzem magam.

Döntöttem: jól fogom érezni magam! :) Jól. Hálát adni mindenért, amit kapok, jó és rossz dolgokért egyaránt, örülni apró dolgoknak, értékelni mindent, amim megvan. És ma boldognak érezni magam, csak ma. Mindig csak ma. 

A végére pedig egy bizonyíték arra, hogy van okom örülni: a hétvégén itt voltunk a szüleimmel.

Transfogaras

Ajtódísz

A minap épp a gyógyszeres fiókban - khm,khm! - pakolásztam, hogy többé ne legyen az gyógyszeres fiók... Már egy éve, hogy rá sem nézek egyre sem. A csudadolgok, amiket rendszeresen-rendszertelenül szedünk, úgyis a munkapulton vannak egy kosárban. Na szóval teás meg mindenféle krémes meg spriccesflakonos fiók lett. Pakolászás közben pedig rábukkantam egy zöldteás díszdobozkszára, amit még a testvéreimtől kaptam egy teáskészlet részeként. Olyan szép doboz, hogy nem volt szívem kidobni.
Eszembe jutott, hogy egy kicsit már unom az ajtódíszünket, és eldőlt a dobozka sorsa.

Vágtam sárgából két négyzetlapot és néhány csíkot az oldalak bevonásához.

Utána egy vastag kartondarabból tetőt vágtam, gondolkoztam, hogy leragasztom pirossal, de végül úgy döntöttem, maradjon így. Kenderzsinórból készítettem rá akasztót is.

 Ezután elég hosszas bíbelődés következett. Raktam rá ajtót, amin koszorú is van, lépcsőt, ablakot, egy teraszt, amiket virágokkal díszítettem. Végül rákerült Z vezetékneve, elvégre ő lakik itt. Ő is. :)

Ilyen lett:

Receptes füzet

Lánybúcsúba voltam hivatalos és ugye illik valami ajándékot is vinni. Szerencsére a menyasszony és a társaság többi tagja sem az a "mostasztánkirúgunkahámból" típus - szóval, erről a lánybúcsúról nem fognak filmet forgatni -, ezért ajándéktémában inkább az volt a prioritás, hogy mi mennyire hasznos, semmi szükség nincsen egy huszonnyolcadik porfogóra a lakásban. Rövid gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy egy olyan receptes füzetet fogok ajándékozni, amibe ő gyűjtheti és írhatja a kedvenc ételei receptjét. Karácsony óta nem nagyon vettem elő a lim-lomos dobozomat, amit még évekkel ezelőtt kaptam Z-től, hogy egy helyen legyenek a ragasztóim, papírjaim stb., úgyhogy arra gondoltam, hogy  saját kezűleg fogom elkészíteni.Vettem egy kapcsos mappát, amit aztán kidekoráltam.

Először kis befőttes üvegeket vágtam ki kartonból. Azt akartam, hogy úgy nézzen ki, mint azok a befőttek, amik egy-egy anyagdarabbal le vannak kötözve, ezért mintás papírból kivágtam a "takarásokat" és ráragasztottam az üvegekre, majd kenderzsinórral megpróbáltam még élethűbbé tenni.

Fehér papírból címkét ragasztottam rájuk, majd címszalagot vágtam merített papírból.

Egy kapcsos mappára ráragasztottam őket, a főcím kapott egy piros masnit, a befőttes üvegek mellé pedig felragasztottam egy kicsi fakanalat.

Fűztem bele lapokat, közéjük pedig ide-oda elrejtettem pár receptet is. Láthatólag  örült neki a menyasszony is.

Út a boldogsághoz

Aki nem látta A boldogság nyomában című filmet Will Smith-el (ami igaz történeten alapszik), annak szívből ajánlom, hogy nézze meg, aki meg látta, az egy csodálatos üzenettel lett gazdagabb. Mint ahogyan én is.

Mikor erős érzelmi hullámvölgyek lesznek úrrá rajtam - ami mostanában elég gyakran előfordul - és kétségbe esek az aktuális helyzetem miatt, eszembe jut ez a film, pontosabban a főhős és az általa átélt szituációk. Pár másodpercre beleképzelem magam a helyébe és hirtelen olyan szép lesz körülöttem a világ. 
Csak szétnézek és hálát érzek azért, hogy van tető a fejem felett, hogy anyukám bármikor kisegít, ha elfogyott a tojás, hogy ha nincs kedvem vagy időm főzni, akkor benyúlok a fagyasztóba és kiveszem a nagymamám húslevesét, hogy ma 4 órát beszélgettem azzal a barátnőmmel - akivel február óta nem találkoztam, mert 250 km választ el bennünket -, miközben mindketten ebédet készítettünk a párunknak, hogy ma végre ismét autót vezethettem, hogy van egy nyugodt, csendes estém, amikor csak magamra figyelhetek.

És ha mindezeket szépen sorba veszem, kiderül, hogy végül is én  a legjobb helyen vagyok, úgy ahogyan vagyok és boldogan csukom le a szemem, odabújok Z mellé és alig várom, hogy másnap legyen és a napot azzal kezdhessem, amire Brian Tracy tanít: ma csodálatos dolog fog velem történni!